Érdemes lesz odafigyelni a november 23–24-i Korrektúra 2010 című konferenciára – a Népszabadság szerint ott mutathatják be a Duna TV, az MTV, a Magyar Rádió és a Magyar Távirati Iroda új vezérigazgatóit, illetve az új médiatörvényt is. A Fidesz nyár elején benyújtott médiacsomagjának „folytatásaként”, megkezdődött ugyanis az 1996-os jogszabály frissítése.
Az Indexen kedden megszellőztetett médiatörvény-koncepció a kereskedelmi tévécsatornák korlátozását és az internetes tartalmak rendszabályozását is tartalmazza - írja a Népszabadság. A „piszkozat” megtiltaná a tévécsatornák üzemeltetőinek, hogy újabb adókat indíthassanak – gátat szabva az RTL Klub és a TV2 terjeszkedésének; korlátoznák a 35 százaléknál nagyobb nézettséget elérő csatornákat. Betiltanák a túl hangos reklámokat; a kiskorúak védelmét pedig az internetre is kiterjesztenék: este kilenc óra után lehetne csak 16 éves karikás tartalmakat közölni a neten.